endorfin magazin

Nem gondoltuk volna mi sem, de lehet, hogy nem a trehány formával kivitelezett szakítások okozzák majd jó néhány Crossfites halálát, hanem egy olyan betegség, amitől leáll a veséjük. Ez itt a heti rettegés rovat, híreket mondunk, mielőtt a többi, fitnesszel és sporttal foglalkozó zseniújság mondja. Esetleg megjelenik egy öt perces riport a Fókuszban, Marsi Anikó - vagy a 2013-as szurrogátuma - drámai felkonfjával. 

"A CrossFit megölhet. Sosem állítottam mást." - Greg Glassman, a CF kiagyalója. 

Rabdomiolízis. Ízlelgessük egy kicsit ezt a szót. Egyrészt, mert elég vagányul hangzik. Legalább annyira, mint az Erdheim-Chester, a Giovannini, vagy valamelyik másik fasza House epizódból megismert szindróma. Másrészt meg azért, mert előbb vagy utóbb itthon is elindul a hiszti, miszerint a Crossfit veszélyesebb, mint három mérőkanál, Jack3D-vel kevert preotein, és be kellene tiltani, mielőtt mindenkinek leesik az izma. És ezekben a hírekben nagyon sokszor fog szerepelni a rabdomiolízis, azaz izomszövet-szétesés (de nagyon reméljük, hogy az utóbbi helyett mindenki rabdomiolízist fog mondani, mert sokkal jobban hagzik). 

A napokban jelent meg A CrossFit mocskos kis titka címmel egy írás arról, hogy ez az ismert, bár nem különösebben elterjedt betegség milyen gyakran jelentkezik a Crossfitesek között. A rabdomiolízis során az izomszövet sejtjei szabáloysan szétrobbannak, elárasztják a vért a sejtbomláskor keletlező anyagokkal, egyebek között elképesztő mennyiségű mioglobinnal. A vese ezeket a mioglobinokat igen nehezen tudja csak szűrni, semmiképpen nem olyan mennyiségben, amilyenben egy komolyabb rabdó (ez lesz a beceneve a magyar fórumokon, remélem) során a vérbe kerül. Nem ritkán veseleállás lesz a dolog vége. A rabdót több minden okozhatja, többek között a nagyon magas illetve nagyon alacsiony testhő (hiper és hypotermia), rendkívül alacsony káliumszint (hipokalémia), olyan súlyos balesetek, amelyek következtében a test izomszövete rendkívüli mértékben károsodik. Vagy például folyamatos, nagy mértékű fizikai terhelés.

Crossfites metázgatás, vagy valami

Folyamatos nagy mértékű fizikai terhelés minden sportban van, ha az ember jól csinálja. Legyen szó akár arról, hogy huszonöt (húsz, tizennyolc) alatt akarja valaki lefutni a szigetkört, 5000 méter pillangót akar úszni, vagy a tetsúlyának a két és félszeresét fölemelni. Minden sport ilyen, terheli az emberi szervezetet, ami aztán a terheléshez kénytelen alkalmazkodni. Mi pedig ennek az alkalmazkodásnak köszönhetően erősebbek, gyorsabbak, ügyesebbek leszünk, ha ésszerűen növeltük a terhelést, megfelelően lőttük be az edzésmennyiség és regeneráció arányát. Vagy leáll a vesénk. Nem a crossfit miatt, hanem azért, mert szellemileg kicsit visszamaradottak vagyunk.

Ahhoz ugyanis, hogy a Crossfit, vagy bármilyen sport kapcsán a rabdó elkezdje fölzabálni az izmainkat, és megsüsse a vesénket, nem egyszerűen sokat kell sportolni, hanem nagyon-nagyon sokat. És mindehhez nagyon keveset inni, nem kielégítően táplálkozni. 

A jelenség korántsem újdonság: ebben a 2005-ös NYT cikkben is crossfit és a rabdó kapcsolatát boncolgatják. Így kezdődik: "Noha sok edzőterembe járó nyafog, hogy nem éli túl az első edzést, Brian Anderson tapasztalatból mondhatja ezt. Első crossfit edzésén egy húszkilós kettlebellt lendített a lábai közül a feje fölé. Ötven ismétlés után kis pihenő, majd mehet az egész előlröl. Fél óra elteltével Mr. Anderson, aki harminchét éve tagja a tacomai Sheriffhivatal speciális taktikai csapatának, ernyedt karokkal távozott a teremből és olyan derékfájdalommal, hogy a parkolóban le kellett feküdnie a földre. Még aznap este orvoshoz ment, ahol azt mondták neki, rabdomiolizise van..."

Úúúú, félelmetes, igaz? Persze hogy az. Az emberi hülyeség mindig félelmetes, és ha valaki lemegy egy edzésre, és teljesen egyértelműen túltolja a biciklit, akkor az az ember hülye, és az ég világon senkinek ne tegyen szemrehányást, csakis saját magának. Főleg, hogy itt nem egy teljesen fogalom nélküli kanapémalac hajtotta szét magát, hanem egy olyan ember, aki töb évtizede rendszeresen edz, és nyilván valóan tudnia kellene, mikor kell föltenni a kezet, és hazamenni pihenni.

Vagy például itt van ez a zseni, aki arról írt egy elég hosszú cikket, hogy noha az első hetekben az edzéseket gyakolratilag végighányta, fel sem merült benne, hogy talán nem neki találták ki ezt a sportot (de legalább is nem az ő edzettségi szintjének). Nyilván ezért is a crossfit a hibás.

A fórumokon, különböző cikkekben előforduló beszámolók szinte kivétel említenek olyan körülményeket, ami a sportoló fizikai állapotát eleve lerontotta. Ételmérgezés két nappal az edzés előtt, pár ital az edzés előtti este, kevés folyadék, stb.  

Eszünk ágában nincs a Crossfitet védeni, már csak azért sem, mert valóban komoly veszélyei vannak. Extrém terhelésnek teszi ki az izmokat és a keringési rendszert egyszerre. Az esetek nagy részében gyalázatos formával végzik a gyakorlatokat, mert nem a forma helyessége számít (köpedelem, ami például snatch, húzódszkodás, clean címén folyik a legtöbb helyen, akár egész magas szinten is - de erről majd máskor). A csoportos edzések miatt lehetetlen rendesen egyénre szabni az adott edzés terhelését, amiből szintén komoly problémák lehetnek.

Végül pedig ott van ugye a klasszikus probléma: ha egy irányzatnak szupertrendi és szektás hangulata van,  az előbb utóbb odavonzza egyrészt a hülyéket, másrészt a bizonytalan, valamilyen csoporthoz mindenképpen tartozni akaró arcokat. Akik aztán az általuk vélt, vagy valós megfelelési kényszernek engedelmeskedve sokkal tovább fogják terhelni magukat, mint az üdvös lenne. Én például alapból óvakodok mindenkitől, akinek egy ötven forintos gumikarkötőt el lehet adni négyezerért, csak azért, mert rajta van, hogy piros háromszög. De ennek semmi köze nincs magához a sporthoz.

A rendszeres, ész nélküli terhelés, a pihenés hiánya, a hibásan végzett gyakorlatok előbb utóbb séreüléshez, balesethez vezetnek. Akár maratonisták vagyunk, akár súlyemelők, akár fegyencek, akár fodbalisták. Extrém esetben, meg meghaláshoz. De ahogy a dolgok jelenleg állnak, a Crossfiteseknek sokkal több félnivalójuk van a gerincsérvtől, a rotátorköpenyszakadástól, különböző helyeken megjelenő bursitisektől, és a fincsi térdsérüléstől, mint a  rabdótól. 

De biztosak vagyunk benne, hogy amikor itthon elkezdődik a hiszti, és Gönczi Gábor aggodalmasan a kamerába nézve azt mondja, hogy "Amerikában újabb áldozatot követelt az új sportőrület" ez senkit az ég világon nem fog érdekelni, mert olyan emberek írják majd a cikkeket, és olyan emberek fognak elképedve beszélgetni a témáról, akik soha életükben nem tettek arrébb egy rózsaszínű súlyzónál nehezebb dolgot.